A szocializmus és a kapitalizmus elmélete

A kapitalizmus és szocializmus két olyan kifejezés mely komplett gazdasági és társadalmi rendszereket jelentenek. A két irányzat abszolút ellentétes egymással, két eltérő irányzatról van szó, melyeknek teljesen más az egyén és közösség kapcsolatáról, az állam szerepéről való felfogása. Nem nehéz kitalálni a történelem századaiból is okulva, hogy melyik berendezkedés az életképesebb, hatékonyabb. Véleményem szerint az a berendezkedés amely engedi hogy az egyének szabadon szerveződjenek, szabadon termeljenek adottságaikhoz, lehetőségeikhez mérten, és engedi hogy szabadon kereskedjünk bárkivel, és a cserék végtelen hálózatába bekapcsolódva hol alkalmazottként, hol vásárlóként gyarapítsuk vagyonunkat és alapozzuk meg gazdagságunkat.

S hogy mi is pontosan a kapitalizmus és a szocializmus? Hoppe „A kapitalizmus és szocializmus” elmélete c. tanulmánya kielégítő választ ad erre. Hoppe a két irányzatot a szuverén egyén szemszögéből vizsgálja és a tulajdon fogalmából kiindulva von le következtetéseket. A tulajdon, az agresszió és a szerződés kifejezéseket használva demonstrálja a kapitalizmus és a szocializmus mivoltát, társadalomra kivetített hatását. A tulajdon fogalmát pedig azért kell kiemelni, mert a tulajdon elengedhetetlen eleme szabadságunknak, és önmegvalósításunknak. Minden egyénnek természetes joga van a magántulajdonhoz ebből kiindulva tud szabadon termelni, részt venni a piaci folyamatokban, és ezáltal bekapcsolódni a cserék végtelen hálózatába. A kapitalizmus és szocializmus közötti ellentéteket ezen úton haladva fogom elemezni Hoppe tanulmányát is segítségként használva.

Elsőként fontos hogy a tulajdon, az agresszió, és a szerződés kifejezéseire pontos definíciót adjunk. Valójában az agresszió és a társadalmi szerződés definíciója levezethető a tulajdonból, ugyanis az agresszió a tulajdonnal szembeni erőszakos, kényszerítő fellépés, az egyének közötti szerződés pedig a tulajdonunk önkéntes megosztása más szuverén egyénnel.

S hogy mi maga a tulajdon? A tulajdon egy olyan intézményesített norma, mely a szűkös javakból eredő emberek közötti konfliktust megelőzi olyan magatartási formák felállításával mely elősegíti a békés, konfliktusmentes együttműködést az emberek között. A természetes tulajdonjogok kiosztásával a békés, társadalmi együttműködés szilárdan biztosítva van, és azt csak egy mesterségesen felállított, intézményesített erőszakszervezet tudja felborítani, mely az embereken parazitaként élősködik, és emellett a vagyonunkkal üzérkedik. A tulajdon tehát egy normatív magatartási normát hoz létre, mely a non-agresszió elvét megalapozva mond ellent az erőszaknak. S hogy milyen viszonyban van a tulajdon a természetes renddel? Az embereknek önérdeke hogy ezek a magatartási formák létezzenek, ugyanis enélkül civilizációnk a pusztulásba tengetné magát.

A tulajdon azért fontos része az emberi szabadságnak, mert ez az alap amire tudunk építkezni, az egyénnek tehát szoros kapcsolata van a tulajdonnal, melyet a tulajdonjogok kiosztása tesz lehetővé. Vegyünk példának egy megfogható tulajdont. Legyen az a saját testünk. Az egyén elsősorban saját testét birtokolja, annak szűkös erőforrása felett rendelkezik (Hoppe rámutatott arra is, hogy a paradicsomban sem szűnnek meg a szűkös javak, ugyanis testünk erőforrásai is korlátozottak.) A természetes rendben az egyén szabadon használhatja testét tulajdonjogából fakadóan ahhoz hogy szubjektív értékítéletéből egy alacsonyabb minőségű élethelyzetből, még kielégítőbb, még jobb körülmények közé kerüljön ezáltal megalapozva boldogságát. Mindez egészen addig tarthat amíg nem veszélyezteti mások tulajdonát, nem sérti meg a tulajdonjogot ahhoz, hogy mások kárára, mások élethelyzetét rontva érje el céljait. Azonban az is előfordulhat hogy az egyén tulajdonát átadhatja részlegesen, vagy teljes egészében egy másik egyénnek kölcsönös megegyezés által. Ez a szerződés definíciója, mely az önkéntességre és a kölcsönös beleegyezésre épül.

S felmerül a kérdés, hogy igen mindenkinek van tulajdona, de honnan ered ez a tulajdon? Itt is vegyük alapul a test példáját. Az egyénnek objektív tényt kell felhoznia ahhoz, hogy alátámasztja a tulajdonához való természetes jogát. Azaz ő a test első kisajátítója, ő rendelkezhet először felette, így az ő tulajdonában van. Ezen objektív tények pedig felülírhatatlanok, a tulajdonjog sziklaszilárd bástyáit képezi. Ugyanis aki a testemet követeli tulajdonjogom megsértésének szándékával nem tudja alátámasztani objektív tényekkel követelését, mivel nem ő a lakója a testnek, nem ő sajátította ki először, így nem is ő termeli a kielégítésemhez szükséges dolgokat. Ők persze hivatkozhatnak mondvacsinált tényekre, vagy akár alanyi jogokra (melyek nem részei a természetjognak) miszerint ők sokkal szakszerűbben, felelősebben tudnák használni a testemet, sokkal többet tudnának termelni a testemmel, vagy ők sanyarú anyagi helyzetükből fakadóan megérdemlik a testemet, mert nem tudtak kielégítő élethelyzetbe kerülni. Mindezek azonban nem teremtenek jogot ahhoz, hogy a másik testet birtokolják ugyanis ez morálisan elítélendő, és lehetőséget, javakat venne el mely agresszióhoz vezet. Lényegében a tulajdonjogban csak akkor részesül az egyén, hogyha objektív tényekkel alátámasztott, non-agresszív kapcsolat van.

A tulajdon elleni agresszió mások tulajdonjogának megsértését jelenti. Az agresszió folyamata úgy zajlik le, hogy egy tulajdonommal természetes, közvetlen kapcsolatban nem álló, és annak erőforrásaiból nem termelő egyén bizonyos okokra, jogokra hivatkozva követeli szubjektív értékítélet alapján a tulajdonomat, majd azt erőszak, kényszerítés alkalmazása révén egész egyszerűen megkaparintja magának. A természetes kapcsolatok felrúgása, objektív tények alátámasztása nélkül jelentik az agressziót. Fontos megjegyeznünk, hogy ezen agressziónak intézményesített, kiterjesztett formája a túlméretezett, nagy, korlátokkal nem/alig rendelkező állam.

A tulajdon, a szerződés, és az agresszió definiálását követően eljutottunk ahhoz, hogy meghatározzuk a kapitalizmus és szocializmus működését, azok hatásait. A kapitalizmus a természetes tulajdonjogok és ezek feletti szabad rendelkezés intézményesített formája, azaz a non-agresszió elvét biztosító, tulajdonjogra alapozott békés harmonikus együttműködés az egyének között. A kapitalizmusnak számos jó hatása van, a szabad rendelkezés révén megnöveli a fogyasztást és ezáltal a befektetést is, ugyanis szabad döntésünk van ahhoz, hogy javainkat mibe fektessük, mit vásároljunk belőle. A tulajdonba való befektetés, azaz a tőke gyarapítása révén pedig folyamatosan nő a termelékenység, és ez folyamatos gazdagodást eredményez. Továbbá a korlátlan felhasználási lehetőségek révén a tulajdonhoz való érték egyre magasabb lesz, ugyanis a mércét egyre növelik a fogyasztók, és ehhez a piac is igazodik.

A szocializmus a természetes rend ellensége, a természetes tulajdonjogok önkényes felrúgására hivatott, az agresszió révén való tulajdonlás, kizsákmányolás intézményesített formája. Jelemzője az erőszak, az agresszió, olyan egyén kinevezése tulajdonosnak mely nincs természetes kapcsolatban a tulajdonommal. A szocializmus a tulajdonsértés, így az egyéni szabadság korlátozása/eltörlése révén a tulajdonba való befektetés csökken, így a termelékenység is, mely normális (nem manipulált) környezetben eladósodáshoz, elszegényedéshez vezet. Mivel nem a fogyasztók határozzák meg a mércét, és nem rendelkezhet az egyén korlátlanul a saját tulajdona fölött, így a tulajdonhoz társított érték is egyre alacsonyabb lesz, mivel olcsóbb és gyorsabb lesz a megelégedéshez való út. A tulajdon értékét ugyanis az növeli, hogy minél költségesebb és lassabb a megelégedéshez való út.

Ebből következik, hogy a befektetések fokozatosan el vannak hanyagolva, ez pedig súlyos recesszióhoz, eladósodáshoz vezet. Ezzel együtt pedig a társadalom szerkezete is megváltozik, a békés együttműködés rendszere az idők során elkopik, és az agresszivitás mértéke növekedik, az agresszióra való rátérés révén pedig szabad út nyílik az emberek előtt ahhoz, hogy a tömeg által legitimált szabadságkorlátozó erőszak embereket nyomorítson meg. A jövedelmek központi újraelosztása révén a termelő tulajdonok jövedelme csökken, az értékükkel együtt a nem-termelőké azonban rohamosan nő, ezáltal kárhozatba taszítva a társadalmat. A termelő egyének tehát nem kapják meg a munkájuk valós értékét képző teljes jövedelmet, hanem a központi újraelosztó rendszerbe kerülnek, melyben nem a termelőt hanem a nem-termelőt részesítik előnyben ezáltal növelve azok számát. Nehezebb lesz ezúttal azoknak boldogulni akik saját tulajdonuk révén kívánnak meggazdagodni, tulajdonuk értékét növelve. Akik pedig mások testéből nyerészkednek a köztulajdon, közszolgáltatások, államosítások révén jobb élethelyzetbe kerülnek.

Mindezeket levezetve arra juthatunk hogy a legnormálisabb berendezkedésben, azaz a természetes rendben kizárólag eredeti birtokbavétel révén gazdátlan javak szerzésével tehetünk szert növekvő jövedelemre. Ez a legerkölcsösebb, legjövedelmezőbb formája az emberi boldogság elérésének.

Képtalálat a következőre: „kapitalizmus vs szocializmus”

A mélyszegénységről…

Hazánk szociális helyzete éles példája annak, hogy egy államosított társadalom és egy centralizált állam akadályozza a gazdasági növekedést és az életszínvonal javulását. Egy centralizált országban, ahol nem az emberek akaratából kormányoznak ott a hatalmat kiterjedt kapcsolati háló fenntartásával és ezáltal egy szűk gazdasági-politikai elit kinevelésével biztosítják. Gondoljunk a multicégek lobbistáira, vagy az állam keblein lógó oligarchiákra, akiknek kis köre uralja a médiát, a sajtót, egyre nagyobb földterületet vásárolnak fel, és a szintén lobbista cégeik nyerik meg az állam segedelmével a közbeszerzéseket, és szánalmasan drágán végeznek el sokkal olcsóbban kivitelezhető dolgokat. Lényegében az állam oligarcháin és lobbista cégein keresztül monopolizálja az egész gazdasági életet.

A Kádár-rendszer és a szocializmus is éppúgy nélkülözte az igazságos, meritokratikus berendezkedést mint a mostaniak, a pártkáderek és tanácselnökök családjai, utódai különféle privilégiumokra és kiváltságos helyzetre számíthattak, aki pedig nem volt sem párttag sem KISZ-tag hátrányos helyzetben részesült, és emellett gondoljunk az itthonmaradt ’56-osokra is, akikkel alantas munkát végeztettek a rendszer során gondoljunk a takarításra, vagy segédmunkára. Nem is értem miért sírják vissza a Kádár-rendszert miközben annak az átkos korszaknak az öröksége ami itt folyik.

Nem teljesen rózsás a helyzet, amikor a kormány azt propagálja hogy mennyire csökkent a munkanélküliség és ezzel együtt a szegénység is. Természetes ez, hiszen a kormány által támogatott monopolkiváltságot élvező multicégek, és az állam keblein ringatózó szintén privilégiumokat élvező oligarchák cégcsoportjai és hálózatai ellepik a munkaerőpiacot és olcsó munkaerő fenntartásával, az alkalmazottak agyonadóztatásával tartják nyomorba a jónépet. A nepotizmus bűze is tovább rohasztja a helyzetet, a kapcsolatok és a jószomszédsgá olykor elég kíméletes munkát nyújt a dolgozónak, persze azzal a feltétellel hogy nyelvével karcolgatja az államapparátus fenekét.

S eljutottunk ahhoz a kérdéshez hogy mi az Állam érdeke? Egyértelműen az, hogy egy bizonyos, kiválasztott társadalmi réteg számára két kézzel szórja a támogatást, a juttatásokat, a kiváltságokat, a társadalmi megbecsülést és minden olyan dolgot mely szebb életet és jó jövőt eredményez, jelentős csoportokat háttérbe szorítva, s ezen intézkedésekből kíván magának politikai tőkét kovácsolni az aktuális kormány. A demokráciában, ahogy Hoppe is írta a legerkölcstelenebb verseny folyik a pártok és politikusok között, melyben a nyertes lesz a kizsákmányoló, szabadságkorlátozó hatalom birtokosa.

A kormány pedig ma két kézzel tömi a három-négygyermekes családok péztárcáját, az adókedvezményről/mentességről, és az ingyenkölcsönökről nem is beszélve. A kétgyermekes, az egygyermekes, a mélyszegénységben élő, aki fél lábbal az utcán él, vagy az egyedülélő, az otthonápolt, munkaképtelen beteg szépen lassan eltűnik a süllyesztőben és majd mikor beüt egy válság, mert az ingyenkölcsönök szórása miatt az állam fizetésképtelen lesz megint fizetheti a kevesebb gyerekes, a mélyszegénységben élő közmunkás, az egyedülálló, fiatal dolgozó a magasabbnál-magasabb adókat.

Jelen korunk igazságtalan társadalmi berendezkedése akadályozza hogy mások önerőből felemelkedjenek és új, normális életet kezdhessenek. Ezért beszélünk borsodi nyomortanyákról, ezért beszélünk drogos fiatalokról, akik nevelőotthonban kötnek ki, és ezért beszélünk megélhetési bűnözésről…

Másik cikk a témában…

https://drogriporter.blog.hu/2019/07/26/_bezzeg_drogra_van_penze?fbclid=IwAR2yVyx0ngKvs3mUL6JhV7xqhg-5BxntehJ9xRiX6bzjYRC1jhx-A9bMcZw

Miért szavazzunk libertárius pártra?

2019 júliusában hivatalosan is megalakult Magyarország első libertárius pártja, mely egyedülálló szerepet foglal el a magyar politikában. Új szín, új ideológia, új program! Fontos, hogy a megcsömörlött tömegdemokráciában olyan értékeket közvetítsünk melyet bár többen unalmasnak, aktualitását vesztettnek, és szükségtelennek állítanak be, de mi a mai napig a legfontosabbnak tartjuk azokat. A fenti vádak ugyanis nem igazak. Az önrendelkezés, az önmegvalósításhoz való jog, a magántulajdonhoz, magánszférához való jog, a szabad piac értékei napjainkban éppúgy veszélyeztetve és támadva vannak mint a 20. század kommunista és nemzetiszocialista diktatúráiban. A szabadság eszméje és a szabadelvűség értékei, melyek már a 16.-17. századig visszanyúlnak örök érvényű marad, hiszen a jövő bármikor hozhat olyan időszakokat, melyek a totális diktatúrák elnyomásáról fognak szólni, arról hogy a központosított államhatalom mennyi embert fosztott meg a tulajdonától, szabad mozgásától és a legrosszabb esetben az életétől. S mivel nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő egy évtized múlva fontos, hogy felkészüljünk a lehető legrosszabbra mely velünk megtörténhet akár országos akár világszinten. Ahhoz, hogy fel tudjunk készülni, fontos hogy mérlegeljük a jelent, mérlegeljük napjaink Magyarországát, Európáját.

1989-ben sokan azt gondolták, hogy a rendszerváltás által új korszak köszönt be Magyarország kapuján, és végre elkezdődhet az az építő munka mely egy fejlett, nyugati, európai országhoz vezet, és egy olyan polgári társadalomhoz mely a szabadságot értékként tiszteli, mint európai vívmányt. A szabadságra, mely elhozta azt a korszakot az emberiség történelmében s mely egy évszázadokon át tartó, földbe gyökeredzett, merev kötöttségekkel rendelkező feudális rendszer alól felszabadította jobbágyok millióit. Az ipari forradalomról és a felvilágosodásról beszélek, melynek része volt Locke, Adam Smith, Burke, Jefferson, Benjamin Franklin és mindazon államférfiak, gondolkodók akik egy olyan világot vizionáltak maguk elé melyben az egyének önmaguk képességei által kiteljesedhetnek. Szóval a rendszerváltáskor mindenki egy szabadabb, fejlettebb országról álmodott, azonban ez az álom a mai napig nem valósult meg.

A rendszerváltozást követő kormányok mindvégig ragaszkodtak az államhatalomhoz, és nem annak minimalizálására hanem átalakítására törekedtek, felépítettek egy olyan rendszert mely éppúgy magával hozta a korrupciót, a kizsákmányolást, az elnyomást. A tömegdemokrácia felépítésével teret és lehetőséget adtak olyan embereknek, akik hataloméhségükből fakadóan képesek voltak ideológiájuknak ellentmondani és később azzal szemben politizálni, és emellett legitimálta egy olyan párt létezését, mely annak a szocialista pártnak az utódpártja mely anno több mint kétszáz ötvenhatos szabadságharcos és értelmiségi kivégzéséért felelős az ország szovjeteknek való kiszolgáltatása mellett.  S mivel mindenkiből lehet a népuralomban minniszterelnök a politikusok a lehető legerkölcstelenebb, legembertelenebb versenyt generálják egymás között befolyásolva és megvesztegetve széles tömegeket, többek között így született meg a már-már állampártot kiépítő NER is, mely a mai napig befolyásolja több millió ember gondolkodását. Lényegében a rendszerváltás nem szabadságot hozott hanem konzerválta a szocialista rendszert a demokratikus intézmények álcája mögé bújva. Ez pedig nem csupán jelenlegi kormányunk felelőssége, hanem az ellenzéki pártoké is akik ugyanolyan szocialista politikát folytatnak mint a Fidesz.

Ami a legfontosabb tehát, hogy felkészüljünk a jövőre, és olyan jelent építsünk mely gránitszilárdan biztosítja az egyének szabadságát. A rendszerváltás kudarcba fulladt és a demokratikus intézmények felépítésén túl nem tettek többet mint a szocializmus konzerválását, a szocialista pártok megszaporodását, és az államhatalom olyan szintű átalakítását, melyet emberek széles tömegei tartanak fennt és észre sem veszik hogy ez a hatalom nem különbözik attól melyet az előző rezsimben megszoktak. Ugyanúgy jellemző a kényszerítés, az agresszió, a sarcolás. S ezt saját magunk által is megtapasztaljuk, a szabályozások, az adórendszer és az oktatás révén. Ez a felismerés elegendő ahhoz, hogy támogassuk a libertáriusok programját és szavazzunk az ezen programot megvalósítani kívánó pártra.

Az elmúlt harminc évben ugyanis nem történt kísérlet arra, hogy az oktatást, egészségügyet, nyugdíjakat, munkahelyeket, vallásokat elkülönítsék az államtól, nem történt kísérlet arra sem, hogy az adókat és az adónemek mennyiségét csökkentsék, és arra sem születtek konkrét intézkedések hogy a szabad piaci gazdaság körülményeit megteremtsék és megtartsák hazánkban pusztán külsőleg, formailag történtek érdemi lépések. Mindez az elmúlt három évtized politikai generációinak közös felelőssége, ugyanis egyik párt sem állt ki következetesen azokért az értékekért és célokért melyet az emberek tekintélyes része követelt ’89 után.

2019-ben harminc évvel a rendszerváltás után megalakult hazánk első libertárius pártja, mely arra hivatott hogy az emberek akaratát megvalósítsa, és annak eleget téve felépítsen egy olyan rendszert melynek tartóeleme a szabadság, ezáltal biztonságos jövőt teremtve a későbbi generációk számára. Adórendszer helyett biztosításokat, kötelező társadalombiztosítás helyett önkéntes, több biztosítós rendszer bevezetését, az adók 75%-al való csökkentését és az állam olyan mértékű minimalizálását mely azt az„éjjeli őr” státuszba húzza vissza!

S hogy eloszlassak egy tévhitet, a libertarianizmus nem pusztán a vállalkozók és “nagy”tőkések érdekeit szolgálja, hanem a munkásokét is, minden olyan embert képviselnek akik szabadon gazdálkodnának, akik bármilyen módon de hozzátennének a társadalom fejlődéséhez. A lényeg, hogy az állam az adóztatások, értelmetlen szabályozások, és a bürokrácia révén csak akadályozza a gazdasági növekedés szekerét, az egyenlősítő politika pedig még nagyobb szegénységet és egyenlőtlenséget eredményez.

Hogyha szeretnéd megtartani fizetésed 100%-át a magad számára, és élve szabadságjogaiddal felelősen döntenél arról mibe fektetnél, hogyha vállalkozást alapítanál és szabadon rendelkezhetnél alkalmazottaid fizetéséről az ezzel járó kockázatok felvállalásával, hogyha gyermeked taníttatását szeretnéd egyéni tanárokra, vagy saját magadra bízni esetleg az egyház köreibe, vagy alternatív iskolákba adni akkor támogasd és szavazz a libertáriusokra!

10 érv a kapitalizmus mellett

1. A törzsi, elzárkózott és felvilágosulatlan gondolkodás az, mely visszatette anno a fejlődést a törzsi életmódot élő közösségekben. A kapitalizmus/ipari forradalom az, mely áttörő fejlődést hozott a történelemben, és alapjaiban változtatta meg az emberek életmódját. A nagyvárosi életmód sem ördögtől való dolog, a civilizáció, a kultúra központjai, és a lehető legtöbb lehetőséget nyújtják az emberek számára. Az ipar és a modernizáció egyáltalán nem teremtenek sötét világot, ahogy a feudalizmust és az arisztokrácia uralmát visszakívánó gondolkodók terjesztették éppen ellenkező hatást váltott ki, ugyanis rengeteg munkahelyet nyújtott, és az iparosodás előtt felhalmozódott nincstelen tömegeken is segített. Ennek folyományaként a társadalmi egyenlőtlenségek nőttek, és ahogy erre Paul Graham rámutat, épp ennek a lehetősége az, amiért a tőkéseknek megéri befektetni a gazdaságba.

2. A skandináv államok a magát erősen tartó mítosz ellenére nem szocialisták, hanem olyan jóléti államok melyek teret engednek a szabad-puaci tőkés gazdálkodásnak. Törvények között nem szerepel előírás a minimálbérre, polgáraik átlagosan a bevételük 45%-át adózzák le, nálunk 52%-át (OECD). A minimálbért pedig nem kormányzati döntéssel határozzák meg minden munkahelyre egységesen vonatkozóan, hanem a szakszervezetek, a munkáltatók és munkavállalók közötti bérmegállapodások határozhatják meg a minimálbért. Ez önmagában nem üdvözlendő dolog, mivel a minimálbér munkanélküliséget okoz, és a versenyképesség csökkentése révén árt a gazdaságnak, de decentralizáltabb, és nem központi döntés határozza meg a béreket. Továbbá míg a szocializmusban az állami oktatásra nagy hangsúlyt fektetnének, addig a skandináv államokban olyan oktatási rendszert tartanak fennt, mely főként a magánoktatáson alapul. A mítosz-ledöntése mellett azonban meg kell jegyeznünk, hogy a skandináv megtakarítás arányos adóssága 179%-ra nőtt 2000 óta, ami nem következett volna be, hogyha nincs a fogyasztást korlátozó adórendszer (Trading Economics).

3. A kapitalizmusban nem halnak éhen emberek tömegesen, sőt mi több végtelen lehetőség közül választhatnak.  Kína, India, Szovjet-övezet piaci fordulatának hatására 30 év alatt 1 milliárd fővel csökkent az éhezők száma a World Bank kimutatása alapján és azon szocialista országokban ahol a szabadpiaci vívmányokat kénytelenek voltak bevezetni ahhoz hogy a gazdaság és az életszínvonal normális szinten legyen tartva szintén több millióan sikeresen kiemelkedtek a mélyszegénységből és a középosztály avatott tagjaivá válhattak. Egyébként mind Kubában, Kínában és még Észak-Koreában is próbálnak szakítani a tisztán szocialista módszerekkel, és Kínában ez a távolodás hatalmas sikereket hozott. Ezzel szemben kommunizmus kapcsán másról sem hal az ember, hogy hány millióan haltak éhen Kambodzsában, vagy a Szovjetunióban és az Allende-adminisztráció mily hatalmas adósságot halmozott fel rohamos életszínvonalcsökkenéssel járva kormányzása idején.

4. A kapitalizmus sem lehet tökéletes, a kapitalizmus sem hoz kánaánt, melyben munka nélkül is megterem a jó, minden ami az embernek szükséges. Ugyanakkor a kapitalizmusnál nincsen jobb rendszer, és soha nem is lesz annál jobb rendszer. Sőt mi több a kapitalizmus nélkül még több háború és véres népirtás lett volna, azt ezt követő gazdasági összeomlásokról nem is beszélve. Sokan hajlamosak a magyarországi helyzet és életszínvonal alapján megítélni a kapitalizmust, mondván hogy a rendszerváltás a kőkemény kapitalizmust hozta magával véget vetve az “igazságos, és anyagi biztonságot” hozó szocializmusnak, avagy államkapitalizmusnak. Továbbá minden olyan szolgáltatás, amit piaci biztosítások helyett adórendszerrel tartunk fenn (az adórendszerrel fenntartott jóléti állam a fenti alternatívája) növeli a korrupciót; az éves korrupció globálisan 2600 milliárd dollár (ENSZ jelentés). Az állam pedig mint tudjuk rossz gazda, a központi újraelosztásból hiába fektetnének többet mint ezelőtt az adott szektorokba ugyanolyan színvonaltalanul működnének. Itt főként azt kell megérteni, hogy önmagában a központi újraelosztás rendszere a rossz, az adórendszer pedig morálisan is elítélendő erőszakos és agresszív mivolta miatt.

5. A kapitalizmus csak akkor működik jól, hogyha tisztességesen űzik, a szabad piac erkölcsi szabályait betartva. Csak akkor vadulhat el, hogyha egy állam által finanszírozott, és támogatott oligarcha, pld. Pénztáros Lőrinc sorban ellehetetleníti a vállalkozásokat a törvényes térnyerés, terjeszkedés lehetőségétől. Azaz a kapitalizmus nem jelenti a törvények szükségtelenségét, csak azt, hogy a törvények ne korlátozódjanak valamilyen lobbi érdek, vagy koncesszió érvényesítésére. Emellett azt is le kell szögezni hogy azzal csak a vállalkozóknak és azok alkalmazottainak ártanak, hogyha szinte átugorhatatlan, sok papírmunkával járó bürokratikus akadályokat görgetnek a munkaadók elé, és olyan adórendszerrel szorongatják meg azokat, melyek azt eredményezik hogy a multinacionális cégek a rájuk vonatkozó csökkentett adóknak köszönhetően fokozatosan kiterjesztik hatáskörüket és a kisebb, kevésbé eredményes vállalkozások a minimálbér, az állami és önkormányzati adóterhek súlya alatt összeomlanak és csődbe mennek.

6. A klasszikus liberális gondolkodók, velük együtt a skót Adam Smith azért vetették el a merkantilizmust, mert ellene voltak az adóztatásnak, az állami befolyásnak, és annak, hogy a földet öröklés útján birtokolhatták, és a feudalizmus maradványai mindig megmaradtak. A magántulajdonból nem következett az, hogy fejlődjünk, mert nem volt hozzá elegendő erőforrás abban az időben. A magántulajdonhoz való jog együtt jár az önrendelkezéshez való joggal és azzal, hogy jogegyenlőség és törvény előtti egyenlőség legyen mérvadó a társadalomban, a feudalizmusban ezek a természetjogok nem voltak biztosítva az emberek számára, csupán egy szűk, kiváltságos elit gyakorolta azokat akik öröklés révén jutottak hatalmas vagyonhoz, birtokhoz, és hatalomhoz. Az ipari forradalom és az ezzel együtt járó polgári forradalmak járultak hozzá ahhoz, hogy az emberek végre felszabaduljanak a merev, feudális berendezkedés által okozott láncok alól és szabad polgárokká váljanak. A kapitalizmus a gyárakban foglalkoztatott jobbágyokat olyan polgárokká tette, akik mentesek voltak a földesúri kötöttségektől, és az ingyen robottól.

7. A problémák abban rejlenek, hogy részben a rendszerváltást követő elit (néhány kivétellel) elhibázott gazdaságpolitikája miatt félünk a multinacionális cégektől, és a nagy befolyással rendelkező bankoktól. Csakhogy ők pont annyira a kapitalizmus intézményei, mint amennyire a kis nyuszi tengeri élőlény. A multik és a bankok folyamatos állami támogatásban dúskálnak, a működésüket szabályozó koncessziók-(pl bankjegy) és adókedvezmények révén. A bankrendszer éppenséggel az, ami felfújta legutóbbi gazdasági válságot előidéző ingatlanpiaci lufit az USA-ban. Egyébként sokan mondják, hogy a kapitalizmus egyenes út a mekibe? Az a magyar oktatási rendszer hibája nem a kapitalizmusé, apropó Magyarországon nem működik tisztán a kapitalizmus, ezért olyan az életszínvonal amilyen.

8. A kapitalizmus célja az, hogy minél több embernek lehetősége legyen ahhoz, hogy vállalkozásba kezdjen, és abból profitáljon. Ennek pedig nemcsak gazdasági hanem erkölcsi vetülete is van, ugyanis a vállalkozás az mindig hozzátesz valamennyit a társadalom fejlődéséhez. De sokféle vállalkozás van. Legyen az az ipari szektorban, a szolgáltatási, vagy a mezőgazdasági szektorban. A fogyasztók minél tökéletesebb minél minőségibb dolgokat várnak el a termelőtől, és a termelőnek azon kell dolgoznia, hogy ezen igényeknek eleget tegyen. Mert a tiszta versenyben mindig a jobb, és a minőségibb győz. A kapitalizmus célja tehát az, hogy minél több embernek lehetősége legyen ahhoz, hogy vállalkozásba kezdjen, és abból profitáljon. Egy vállalkozás megvalósulhat brókeren keresztül, de saját startuppal is. A siker minden esetben a gazdaság növekedésével jár.

9. A szabad piac anomáliái épp a magántulajdon hiányából erednek. Ilyen például a fenntarthatatlan erdőgazdálkodás. Ha a széndioxid kibocsátó üzem fizetne a széndioxid megkötéséért az erdő tulajdonosának, és az állam nem támogatná a faipart, akkor fenntartható lenne az újraerdősítés.

10. A gazdasági növekedés egyik megnyilvánulása az automatizáció terjedése és a technológiai fejlődés. A robotizáció terjedése miatt pedig az adott ágazatból kiszorult tőkésnek Pareto-hatékony új ágazatok munkahelyteremtéséhez hozzájárulnia.

Kapcsolódó kép

Az adóztatás háttere, avagy mit művel velünk az állam

Magyarországon köztudott hogy a szociális ellátórendszer, a közszolgáltatások nincsenek biztosítva a legjobb minőségben az emberek számára, a polgárok nem részesülnek minőségi oktatásban, magas színvonalú egészségügyi ellátásban, a nyugdíjrendszer is romokban áll, továbbá a családtámogatási rendszer is komoly kérdéseket vet fel. A legfontosabb kérdés itt az, hogy mindez miért történik, miért van az hogy az államnak nagyon sokat adakozunk, mégis tesznek az ügyünkre.

Véleményem szerint a fenti problémák abból eredeztethetők hogy 2010, a „fülkeforradalom” óta az államosítások és a központosító törekvések népszerűek lettek az új kormány szemében, és az állam szerepének megnövelésével kívánták kezelni az emberek szociális problémáit. Emellett egy olyan új adórendszer épült ki, mely bár egykulcsos, ezáltal csökkentve valamennyire a bürokráciát, ugyanakkor jelentősen megterhel minket, rengeteget elvesz a havonta hazavitt fizetésünkből.

Na de először nézzük át mi is az adóztatás.

Az adóztatás egyértelműen rablás. Lopásnak nem nevezhető mivel valaminek a „békés” eltulajdonlása nem jár erőszakkal, ugyanakkor a rablás az igen. Az adórendszer pedig azért fontos az államnak mert abból tartja fennt magát a közszférával, a hivatalokkal és a hatóságokkal együtt. Az adózás mellett úgy érvelnek, hogy a közteherviselés szempontjából fontos, továbbá azzal hogy befizetünk az államnak, a köz érdekét szolgáljuk, a közjóért dolgozunk. Ezek egyértelműen sablonszövegek, erkölcsi szempontból az adóztatás elítélendő, mivel szembe megy a non-agresszió elvével, azaz kényszerítés és követelés útján, az embereket kizsákmányolva tesz szert vagyonra, azaz nem önerőből, becsületes munkával keresi meg azt. Emellett a központi újraelosztás rendszerébe nem szólhatnak bele azok akik pénzt fektettek adók formájában az államgépezetbe,  arról hogy mennyit költ a kormány oktatásra, egészségügyre, munkahelyekre, segélyezésre, beruházásokra, szociális programokra stb. az állam dönt, azaz a saját magunk által megtermelt magánvagyonunkból nyerészkedik rajtunk.

S hogy nyomatékosítsam állításomat az államot a maffiához is lehetne hasonlítani. A szervezett bűnszövetkezetek mikor uralnak egy adott területet, védelmi pénzt szednek be, ezáltal tartóztatják magukat attól hogy áldozataik életére, vagy vagyonára törjenek. A maffiaszövetkezet nem teszi azt, hogy ha egy területet megszerez, majd elveszi az áldozatok vagyonát és továbbáll, hanem éppen ellenkezőjét, a területet folyamatosan uralva sarcolja az ott élőket, ezáltal mindig biztos jövedelemforrásként felhasználva őket. Az államokkal kapcsolatban el lehet mondani, hogy a politikai vezetők szép szavakkal és hangzatos szólamokkal kívánják „féken tartani” a társadalmat, s a bürokraták magukat közszolgának nevezve tartják a hitet az emberekben, hogy az adózás jó dolog, mivel a mi érdekünket szolgálja, a mi életszínvonalunk és szociális helyzetünk függ attól mennyit adakozunk. Azonban ennek az állításnak fele sem igaz, s erkölcsileg sem állja meg a helyét.

Képtalálat a következőre: „maffia”

A magyar adórendszer és ahogy kifosztanak minket

A magyar adórendszer egyébként nem az egyetlen rendszer mely megterheli az embereket. Igaz, nálunk 60 adónem van, és európai szinten nálunk a legmagasabb az általános forgalmi adó mértéke, továbbá a bérekhez viszonyítva rengeteget vesztünk a kényszerű adakozás miatt.  Azonban Európa és világszerte találhatunk példákat ilyen mértékű adórendszerre, az Amerikai Egyesült Államokban 97, Ausztráliában 125, Németországban 59 adófajta létezik, azaz az intézményesített rablás más országokban (hol kisebb, hol nagyobb mértékben) is tapasztalható.  Azonban az tény s való hogy a magyar adórendszer rendkívül sok terhet ró nem csupán a magyar munkavállalók, hanem a munkáltatók vállára is, nem is beszélve arról hogy a központi hatalom mellett, az önkormányzat is igényli az adakozást. Az adóztatás pedig minden munkából élő embert megterhel, s életünk minden területén jelen van. Ugyanis a 60 adófajta közül rengeteg olyan példát láthatunk, mely magántulajdonunkat, magánterületünket, és magánvállalkozásunkat, illetve a fogyasztásunkat, vásárlásunkat érinti. S bár az adófajták közül csak a személyi jövedelemadó és az általános forgalmi adó a mérvadó az állam szemében, mivel az előbbi és az utóbbi több mint 10%-os bevételt hoz, ugyanakkor a többi 58 adónem főként a vállalkozásokat, azaz a gazdaságot a vállukon vivő vállalkozókat érinti, ők érzik leginkább magukon mennyit vesz el tőlük a kormány, illetve az önkormányzat. Ugyanis külön fizetni kell a területért, külön fizetni kell az alkalmazottakért, és külön fizetni kell az iparűzésért, mindezzel az önkormányzat és a kormány zsebét tömve. S mivel a vállalkozó az alkalmazottaiból él, mivel ők termelik meg a piacon később eladásra kerülő javakat, kénytelen az ő fizetésükből levonni. Ezért érthetetlen miért gyűlölik a vállalkozókat, miért rajtuk kérik számon a munkabért, a túlórákat és miért követelnek tőlük még több empátiát és szolidaritást.

A vádakkal kapcsolatban, el kell mondani hogy a gazdagabb vállalkozók és a szegényebb alkalmazottak közötti összetűzéseket az állam és az adózás generálja. Ugyanis egy vállalkozó miért adna szándékosan alacsony munkabért az alkalmazottjának miközben tudja hogy munkaerőhiány van, és szüksége van a dolgozóira? Miért vonna le szándékosan önös érdekből a dolgozó béréből? Továbbá hogyan tudná zsebre tenni az eladásokból származó javakat, hogyha jelentős részét az államnak és az önkormányzatnak kell befizetni? S még nem beszéltem a minimálbérről, mely többek között azért rossz húzás az állam részéről, mert a vállalkozók a nagy adóterhek és bürokratikus ellenőrzések mellett nehezen fizetik ki az önkényesen, mindenkire egységesen vonatkozó béreket.

Képtalálat a következőre: „adóztatás rablás”

Milyen lenne a társadalom és a gazdaság adózás nélkül?

Gondoljunk bele egy kicsit abba, mi lenne hogyha nem lenne adózás. Eleve a jelenség erkölcstelenség, mivel erőszakot és kényszert alkalmaz maffiamódszerrel, és az alanyi jogok hamis álcájába bújva követelik meg az emberekről a közteherviselést úgy hogy közben a magánszféránkba, magántulajdonunkba is belenyúlnak. Hogyha tiszteljük a szabadságjogokat, melyek európai értéknek számítanak, és hogyha tiszteljük a magántulajdont, és biztosítjuk minden ember számára az önrendelkezést, akkor az adórendszer eltörlése mellett kell állást foglalnunk. Ugyanis ahogy az erőszakos rablót is jó pár évre börtönbe zárják, ugyanúgy kell tenni az adózással szemben is. El kell törölni az adórendszert, el kell törölni az intézményesített rablás és az abból kiburjánzó korrupció intézményét, hogy a vagyon amiért becsületes megdolgoztak azon kezekben maradjon amilyen kezek megtermelték azt. Hogyha az összes felesleges adónemet eltörölnék, és az adórendszer egyáltalán nem létezne lenne esély arra hogy a vállalkozók, azaz a munkáltatók és a munkavállalók, azaz a munkások, alkalmazottak között konszenzus alakuljon ki, és elinduljunk a társadalmi együttműködés útján. Hogyha a vállalkozókat nem terhelnék a bürokratikus ellenőrzések, és nem terhelnék az adóterhek a piaci törvények függvényében, s a minimálbér eltörlésével, teljesítmény-alapú bér kiszabásával igazságos elosztás alakulna ki, mellyel mindenki nyerne a munkáltató és a munkavállaló is. A piaci törvények által irányított cserékben ugyanis mindenki nyer, senki sem lesz kizsákmányolva, mindenki csak gazdagodik.

Ami a kézzelfogható (nem utópikus) alternatívát jelentheti

Miután elérkeztünk oda, hogy az adórendszert eltöröljük, és az intézményesített rablás erkölcsi börtönbe zárásával megteremtsük egy békés együttműködés és gyarapodó gazdálkodás alapjait fontos hogy felmutassunk egy megfelelő alternatívát az adórendszerrel szemben, mivel a dolgozni nem tudó emberekről, az idősekről, testileg korlátozottakról, lelki betegekről, és gyermekekről is gondoskodni kell. Fontos hogy e gondolatmenetet úgy folytassuk, hogy az erőszakot töröljük ki gondolkodásunkból, és ne akarjunk senkire semmit rákényszeríteni, és ne akarjunk senkit se kötelezni. A legjobb alternatíva tehát a magánbiztosítások rendszere, a több biztosítós rendszer, mely az öngondoskodáson, és az önkéntességen alapul. Az öngondoskodás és az önkéntesség ugyanis nem alkalmaz kényszerítő eszközöket, nem sérti a társadalmi békét, eleget tesz a non-agresszió elvének. Amiért még támogatandó ez a rendszer az az, hogy növeli a hatékonyságot, és a lehető legjobb minőséget tudja nyújtani pld. az egészségügy terén, a legjobb eszközökkel, ellátással és munkaerővel. Sokan felróják e rendszerrel kapcsolatban, hogy a szegényebbeket, és a kisebb jövedelműeket kiszorítja a piacról, mivel nem tud elegendő pénzt betenni a biztosítóba ahhoz hogy később ugyanolyan minőségű ellátásban részesüljön mint mások, akik több vagyonnal rendelkezzen. Azonban gondolkozzunk el azon, hogy az államilag szabályozott társadalombiztosítási rendszerben mennyivel jobban működik az egészségügyi ellátás, mennyivel jobban működik a támogatási és segélyezési rendszer, mennyivel jobban működik a nyugdíjrendszer. Kezdjük ott hogy az egészségügy romokban hever, vannak helyek ahol a kórházak a romlás szélén állnak, a munkaerőhiány tagadhatatlan, elkendőzetlen tény, orvosok, ápolók, és egyéb kórházi alkalmazottak vándorolnak ki az országból, a betegek mindennapi ellátása is komoly gondokkal küzd, az eszközök sincsenek 100%-ig biztosítva, a várólisták pedig elképesztően hosszúak az egyre tapasztalható orvoshiány miatt, a technológia pedig nem jutott el odáig hazánkban hogy a rákos megbetegedésekben szenvedők többsége meggyógyulhasson. Addig szerencsére eljutottunk hogy az emberek többsége az egészségügyet katasztrofálisnak tartja, azonban sokan úgy érvelnek hogy az adórendszer maradjon csak a központi elosztásnál többet fektessenek az egészségügybe. Ez azonban ugyanolyan rossz elképzelés mint az, hogy megnöveljük az adókat, mivel erőszakra, kényszerítésre ösztönöz, azaz erkölcsileg elítélendő, továbbá ésszerűtlen mivel az állam nem tud gazdálkodni a pénzzel és bármennyit is fektet a rendszerbe előbb-utóbb működésképtelenné válik. 2007-ben megpróbálkoztak a vizitdíj bevezetésével, és a több biztosítós rendszer bevezetésével, amit természetesen az államista pártok (köztük a Fidesz) megakadályoztak, s nem hagyták hogy kibontakozhasson az egyébként (bár sok helyen vérző) de üdvözlendő folyamat. A vizitdíj és a biztosítós rendszer ugyanis lehetőséget adott volna ahhoz, hogy a kórházak pénzügyi autonómiával rendelkezzenek és egy idő múltán magas szintű ellátást biztosíthassanak a betegeknek. A kórházak nem az állami támogatásoktól, azaz a központi újraelosztástól függtek volna, hanem saját pénzből gazdálkodtak volna kinevezett állami funkcionáriusok nélkül. A Fidesz által elindított népszavazás eredményét, és a fentiek eltörlését mai napig nyögjük az egészségügy romokban hever.

A következő amiről érdemes beszélni a nyugdíjrendszer. A magánnyugdíjpénztárakat befagyasztotta 2010 után a magyar állam, hogy az önkormányzatok adósságát átvállalva a kormány fedezni tudja kiadásait. A „kötelező” jellegű magánnyugdíjpénztárak eltörlésével a kormány arra kényszerítette a pénztártagokat hogy lépjenek vissza az állam által fenntartott társadalombiztosítási rendszerbe, ezáltal sikerült a pénztári befizetéseket a központi költségvetés felé irányítani. A második Orbán-kormány gyakorlatilag megszüntette az egyéni vagyonfelhalmozás lehetőségét, és az államhatalom markába sodorta emberek százezreinek-millióinak megélhetését. A magánnyugdíjpénztárakról természetesen elmondható hogy az állami szabályozás ennél is közrejátszott, ugyanis a munkaadó az államnak fizetett járulékokat levonta a pénztári-tag fizetéséből, a nyugdíjak háromnegyedét így az állami biztosító maradék 25%-os részét a magánpénztár adta, ugyanakkor a kisebbik rosszat képezte. A mai nyugdíjrendszer az állami társadalombiztosítás dominanciája miatt természetesen az egyik legrosszabb Európában, s félő hogy a későbbiekben egyáltalán nem fogunk részesülni juttatásokban nyugdíjas korunkra. Ennek egyértelműen az a következménye hogy a kormány a több milliárdnyi befizetésünket elherdálja és politikai tőke kovácsolása és népszerűségnövelés céljából felelőtlenül szórja a támogatásokat hol a családoknak, hol a nyugdíjasoknak, az Erzsébet-utalvány, és az új családtámogatási rendszer méltán bizonyítja ezt.

A megfelelő alternatíva az önkéntes alapú magánnyugdíjpénztár lenne, melynek működéséért a bankok és a biztosítótársaságok felelnének, továbbá lehetőséget kellene biztosítani ahhoz hogy bárki szabadon, bürokratikus ellenőrzés nélkül alapíthasson pénztárakat ezáltal 100%-ig biztosítva a hatékonyságot, az öngondoskodást, és az egyéni vagyonfelhalmozást anélkül hogy bármit is fizetni kellene egy erőszakot alkalmazó felső hatalomnak. Az adórendszer eltörlésével teljesen önkéntes alapon tarthatnák fennt a pénztárakat, meggyőződésem hogy ez stabilabb jövőt teremtene az embereknek mint a jelenlegi, már szovjet mintára hajazó rendszer.

Lényegében elmondható, hogy egyik rendszer sem tökéletes, de az biztos hogy a magánbiztosítások, és a teljesen önkéntes alapú pénztárak rendszere sokkal stabilabb jövőt teremtene az emberek számára, s bár gyenge ellátórendszert tartana fennt, a gondoskodó állam előbb-utóbb adósságokba kerülne és azt természetesen az adófizetők nyögnék hosszú évekig. Az átállás természetesen nehéz dolog, főleg egy olyan országban ahol az erre irányuló terveket páratlan gyorsasággal meghiúsították, megakadályozták, de a későbbiekben meghozná a várva-várt eredményt.

Jogunk van e mások pénzéből élni?

S amit még érdemes hosszáfűzni az adórendszerrel kapcsolatban azok a természet- és pozitív jogok. A szocialisták és a baloldali liberálisok olyan szlogenekkel kampányolnak, hogy mindenkinek joga van a szociális jóléthez, mindenkinek joga van a toleranciához stb. azonban ezek a szabadságjogok félreértelmezése, melyen elképzelések még több szabályozást és bürokráciát követelne. A klasszikus liberalizmus (valódi szabadelvűség) szerint az ember szabadsága a természetjogon alapul, tehát az embernek joga van a magántulajdonhoz, az önrendelkezéshez, és az egyéni kezdeményezésekhez és a szabad piachoz. Azonban akik pozitív jogokat követelnek, azaz állami szabályozás útján kívánnak érvényt szerezni mondvacsinált „jogoknak” azok a szabadság ellenségei, mivel erőszakot és kényszerítést alkalmaznak, mivel más embereket megterhelve és kényszerítve kívánnak egy másik embercsoportot kiszolgálni. Egy családnak nincsen joga ahhoz hogy a másoktól erőszakkal elvett pénzből nyerészkedjen támogatás és pótlék címén, egy kórháznak nincsen joga ahhoz, hogy a másoktól kényszerítéssel behajtott vagyonból gyógyítsa a betegeket, és még sorolhatnánk.

Amihez mindenkinek joga van az önrendelkezés, a magántulajdon, és a szabad cseréken alapuló piac, ez azonban csak egy békés, önkéntes munkamegosztáson alapuló szabad társadalomban valósulhat meg, ahol az erőszaknak és a kényszerítésnek nincsen helye.

Hogyha tetszett a bejegyzés kérlek likeold, és Oszd meg!